Hírek

Beszámoló a 2015 decemberi 54-es kihívásról

12 December 2015

Ma 2015.december 11.-e van. Ragyogó napsütés kényezteti azokat, akik könnyű sétára indulnak, hogy a tél közepén erőt gyűjtsenek a zordabb időkre.

Ilyen körülmények között meg sem rendezték volna az 54-es kihívása elnevezésű tortúrát, ami jelenleg Magyarország legkeményebb járőrversenye. Mi, akik részt vettünk rajta, mindenképpen így érezzük.

A hagyományok szerint zajlott minden, az induláskor már gyülekeztek a felhők, és ahogy besötétedett – tél van, korán sötétedik – attól kezdve köd, illetve eső. Természetesen, metsző szél, mert a nélkül a nedves hideg, mint tudjuk, semmit sem ér. A feladat megkeresni a megadott pontokat a Bakonyban, melyek egymástól lehetőleg messze legyenek, és megközelíthetetlen helyen. Hegytetőn, tóban, sziklahasadékban, fán, volt orosz bázis legalján, mocsárközepén. A lemorzsolódás nagy, a végére 60%, mert az időjárás, a hegymenet, a folyamatos hideg, és a már a második órában nedves láb – három pár zoknim kevésnek bizonyult, és hiába facsartam ki, nem termeltem annyi hőt, hogy meg tudjam szárítani őket a ruhám alatt – eszik az embert. Persze a táv is hozzásegít a feladáshoz annak, akinek hajlama van rá, és nem tudom nem megérteni őket. Csak minket máshogy programoztak, Kornél a síkokat még mindig futná, Buló darál mellette, Imi tájékozódási professzor, Zsolt húzólovakat szégyenít meg a trappolásával, én az azimut brutálos hegymenetekben vagyok otthon. Ez a mi ötfős csapatunk összetétele. A 43-asok és a Bakonyi poroszkálók fúziója. Mondhatni, tökéletes keverék.  Persze vannak hiányosságaink. Kornél pár napja eltörte edzésen a bal lába kisujját. Összeragasztottuk és nem is volt kérdés, jön-e. Zsolt reggel adta le a szolgálatot, nem szenved túlalvásban. Imi pedig csak öt doboz cigit hozott magával, hogy a tüdővitálkapacitásunkat tesztelje. Mivel mi nem dohányzunk. Csak extrém körülmények közt, és ez az. Már ha normálistól eltérőnek lehet nevezni, hogy néhány elszánt ember, vaksötétben, a legjobb fejlámpával is legfeljebb néhány méterre látva a köd miatt, elkeseredetten töri előre magát azért a vadonban, hogy utána olyan feladatot hajtson végre, ami biztosan fájni fog neki. Bár egy békés tó fölött drótkötélen átsuhanni egy markolatba kapaszkodva éjnek évadján élvezetes, egy másik tóba belegázolni éjszaka azért, hogy Madáchot olvass, már kevésbé. A Hajagra felsétálni nappal, szép időben ajándék. Éjjel, mikoron már csőlátásod van a fejlámpától, és minden lépésre figyelned kell, mert ide nem jön érted mentő, ha eltöröd a lábadat, márpedig könnyen megeshet, mert a sziklák, és az avar is csúsznak; nos, ez viszont több résztvevő egybehangzó állítása szerint is gusztustalan. Közben igyekszik mindenki, mert nagyon egyben mozog a mezőny. Az 54-esre nem hipsterek jelentkeznek. A tizedik órában, mikor már túl vagyunk 50 kilométeren, de még nem vagyunk benne biztosak, hogy túl vagyunk-e a felén, na akkor kell egymást felváltva bíztatnunk. Főleg azért, mert a térképen jelölt utak már nincsenek, vagy benőtte őket a szeder, ami vetekszik a gyodával, vagy elzárta az átjárási lehetőséget a terület átmeneti gazdája. Tehát, vagy kerülsz, vagy hatolsz. Segítek. Felesleges lépést nem teszünk, mivel a felázott lábunk nem engedi meg ezt a luxust. Fáj minden megtett lépés, a beszélgetés is ritkul. Öt Ariel a rengetegben. És hozzá az a megnyugtató skandináv sötétség. Szomjúság gyötör, és éhes vagyok. Amilyen lassan érjük el Hárskutat, olyan lassan hajnalodik. De egyszer csak pirosra vált az éj sötétje, mi pedig megtáltosodunk. Imi erdészektől szerez vizet, bekapunk egy kis szőlőcukrot, majd a nyolcvanadik kilométertől hatalmas hajrába kezdünk. Már látjuk Veszprémet. Belőjük az utolsó koordinátákat, látjuk, hogy a Jutas puszta alatti mocsárban van, de az eufória tiltja a józan észnek, hogy elhiggyük – pedig Imi állítja – a végén még derékig iszapban kell majd caplatni. És láss csodát, valóban. Először még zsombékokon ugrándozva, nádkötegeket lábunk alá téve, majd szimplán fogcsikorgatva gázolva a megadott pont felé, a sűrű fekete, pokolbűzét árasztó, mindent megragadó masszában. De mint minden csoda ez is véget ér, kijutottunk. A kötelező bejelentkezéskor kiderül, ha egy órán belül teljesítjük ezt az utolsó pár kilométert, mi leszünk az elsők. Vigyorogva, vicsorogva 34 perc. Huszonegy óra tiszta idő alatt tettünk meg 92,5 kilométert. Magas a dobogó első foka, de ezt a kis erőfeszítést még kipréseljük magunkból.

Köszönet Vass Tibor százados Úrnak, hogy megtanított minket a hétköznapok tiszteletére.

Csepin Péter

DSC_0942

 

 

DSC_0945

A Csapat 

Biki Bulcsú (veterán harckocsizó)

Gazsó Kornél (veterán határvadász)

Laki Imre – zászlós 43.

Csepin Péter – ömt őrmester

Virágosi Zsolt – törzszászlós 43.

 

Bakonyi Poroszkálók

 

Siker Németországban!

13 September 2015

10428535_10205086539138410_3429351518562977970_n

A legjobb külföldi csapat díját sikerült elhozni a németországi Elbebiber járőrbajnokságról!

Bakonyi Poroszkálók

V. Görgey emléktúra

30 July 2015

Az Ózdi Katonai és Lovas Hagyományőrző Közösség által az idei évben is megrendezett V. Görgey emléktúrán (2015 július 24-26) a Bakonyi Poroszkálók adta a Kozák lovasság derékhadát.

Görgey 2015 002

„Közel száz hagyományőrző indult el 2015. július 24-én péntek reggel az V.  Görgey emléktúrára. A háromnapos, hét helyszínt (Ózd-Kövecses-Tornalja-Runya-Bánréve-Hét-Dubicsány) érintő programon az 1849 -es dubicsányi csatát elevenítik fel, ahol Görgey Artúr serege összecsapott az orosz haderővel. Az országhatáron is átnyúló túrával az elesett hősök emléke előtt tisztelegtek. A megemlékezés Dubicsányban, tiszteletadással egybekötött koszorúzással zárult.”

Görgey 2015 028

Források:

http://www.gomorilap.sk/event/gomorben-az-v-gorgey-emlektura/

http://www.boon.hu/kuldjon-hirt-gorgey-emlektura-otodszor/2882607

 

A Diadal Napja részletes program – 2015. június 12-14.

30 May 2015

A Diadal napja 01   A Diadal napja 02

Ahogyan ígértük idén is megrendezzük a középkori várjáték programsorozatot Várpalotán a Thury-várban június 12-e és 14-e között, a Diadal napja címmel! A három nap alatt megeleveníjük a végvári vitézi életet és a legendás 1566-os várostromot, amikor Arslan budai pasa mintegy 8000 emberrel vonult fel, hogy bevegye a várat. A kevesebb mint 200 védő és kapitányuk, Thury György vitézségének köszönhetően a vár nem esett el, erről a dicső győzelemről emlékezünk meg a nagyszabású rendezvénysorozattal!

Részletes program:

2015. június 11., csütörtök: nulladik nap. Naplemente előtt két órával az 1566-os hősök emlékére meghirdetett járőrverseny indítása ágyúlövéssel.

2015. június 12. péntek: a déli harangszót követő negyedik órától a szélrózsa minden irányából érkeznek a seregek Palota ostromára. Tábort vernek a vár alatt, tüzeket gyújtanak, fegyvereket töltenek. A város harangjait félreverik, az ostromlottak kivonulnak a várból, hogy illően fogadják a vendégeket. Egy-két jóízű pofon elcsattan. Csak hogy érezzék a támadók, itthon vagyunk.
Naplemente előtt két órával a huszonnégy órát terepen töltött fürkészek visszaérkeznek.
Tiszteletükre az igricek koncertet adnak a római katolikus templomban.
Naplementekor először szólal meg a vár alatt a müezzin hangja, a muszlim harcosok imára borulnak a táborban. Meggyúlnak az őrtüzek, a támadó sereg egész éjjel járőrözik a vár körül. A várvédők a vár fokán járőröznek óránként.
A vár udvarán naplemente után fertályórával tűzzsonglőrök kápráztatják előadásukkal az összegyűlteket.
A tűzzsonglőrök szemkápráztató előadását követően a vár előtt a török tábor buja hölgyei táncukkal hitegetik az összegyűlt férfinépet. Élőzene szolgáltatja a hangulatot, melynek ritmusát Sziránszki Regős Jocó fürge ujjai veri a derbukán.

2015. június 13., szombat: Hajnalhasadtakor megszólal a müezzin, az oszmánok első imára gyülekeznek. A hadi tábor éled.
A délelőtt során mindkét táborban fegyvereket élesítenek, védőfelszereléseket próbálnak, harci alakzatokat próbálnak. Déli harangszó előtt egy órával Arszlán megütteti a harci dobokat felsorakoztatja csapatait és erődemonstráló felvonulásra indul a városba. A védők legdíszesebb ruhájukat öltik fel, kivonulnak a várból, hogy látványukkal erőt öntsenek a magyarokba, és ugyanazon lendülettel elrettentsék az oszmán sereget, a harci dobok szüntelen szólnak. Lovasok, gyalogosok, sőt púpos szörnyek, azaz tevék színesítik a forgatagot.
Miután a csapatok visszaérnek a táborba, felgyorsulnak az események. Ajándékokkal kedveskedő karaván érkezik Arszlán sátra elé. Szőnyegeket, aranyat, ékszereket, lovat hoznak a pasának, és főajándékként egy szüzet Felső-Magyarországról. A pasa átveszi az ajándékokat, de a szüzet vizsgáló öregasszonyok jelentik, hogy a hölgy állapota nem felel meg a szigorú kritériumoknak. A karaván tagjait azonnal lefogják, törvényt ülnek, az ítéleteket végrehajtják. A zűrzavart kihasználva egy elszegényedett legény ellopja a pasa lovát. Elfogják, elítélik, elrettentésül felakasztják.
A jóízű ítéletvégrehajtások után mindkét tábor visszavonul, hogy elköltse ebédjét.
Déli harangszó után két órával agarak futtatása gyönyörködteti a hozzáértőket.
Miután a villámgyors kutyákat elvezetik a megérdemelt pihenésükre, solymász mutatja be vadásztudományát.
A vadászat után következik az amiért mindannyian itt vagyunk a vár falai alatt, a harcosok ideje jön el!
Déli harangszó után öt órával Kátai Zoltán lantján a vár előtt Thury György élete elevenedik meg a harcosok segítségével.
Naplemente előtt egy órával a müezzin imára szólítja a muszlim harcosokat, a vár papja misét celebrál.
A török tüzérség megkezdi a vár falainak rontását. a védők sűrűn töltögetik a puskáikat és méltán válaszolnak az ólommal feltett kérdésekre.
Feltárul a várkapu, Thury kapitány egy szál karddal lép a törökök elé, lelkesítő beszédet intéz vitézeihez, minekután a magyarok kirontanak a várból, és kezdetét veszi az öldöklő kézitusa. A nyilvánvaló túlerő ellenére a magyar katonák elsöprő győzelmet aratnak, a törökök elmenekülnek. A sebesültek ellátása után diadalmámor veszi át a szerepet.
A vár előtt tűzzsonglőrök szórakoztatják a túlélőket, majd győzelmi tűzijáték zárja a hivatalos programot . A sátortáborban hajnalig folyik a bor, szól a zene, a katonák kockáznak, a buja hölgyek kényeztetik a vitézeket.

2015. június 14., vasárnap: A gyermekek örömére egész nap, úgy mint az előző két napon is, játszóház.
10.00 A várkerti általános iskolások színdarabja.
11.00 Langaléta garabonciások fergeteges gólyalábas műsora
14.00 Gyermekek vártámadása, és védése, ott ahol a nagy csata zajlott. A két csapatra osztott seregek zoknikkal vívják meg harcukat.
16.00 Táborbontás, a seregek elvonulnak a vár alól, hogy felkészüljenek a 2016-os Diadal napjára.

Az esemény Facebook oldala>>>

Bálint-napi rendezvény 2015

9 January 2015

Bálint-napi megemlékezés 2015

16768_szivporkolt_n

Miután egyeztettünk Polgármester Asszonnyal, elkezdtük szervezni az idei Bálint napi rendezvényt. Helyszín ezúttal előreláthatóan marad a Nagy Gyula galéria.  VÁLTOZÁS: A helyszín várhatóan a Művelődési Központ lesz! (Várpalota, Szent István utca 14.)

Időpont: 2015. február 14. szombat 
Előadók közül néggyel sikerült egyeztetni.
Hangodi László, törtènèsz múzeológus, Csobánc, Gyulaffy László ès Thury György kiváló ismerője. Ne feledjük a Bálint nap ráhangolódás a 2015 -ös Diadal Napjára!
Oláh Tibor nagy sikert aratott tavaly a párbajtörtèneteivel, idèn a párbajpisztoly újratöltve, azaz a második rèsz következik.
Egy elsőkönyves magyar írót is szeretnènk bemutatni, akit nem futtat egyenlőre egyik nagy kiadó sem. Adjuk meg a lehetősèget a fiatal tehetsègeknek! Oláh Róbert beszèl a Szénlepkéről, valamint Ádám Barnabás ezredes a Szent Korona őrzésének történetéről fog beszélni.
Kátai Zoltán most sem hiányozhat! A szívpörkölt a tisztiklubban azaz a Kiskulacsban kerül felszolgálásra a rendezvényt követően, de korántsem annak zárásaként!

Folyamatosan frissülő információk az eseményről:

https://www.facebook.com/bakonyiporoszkalok/posts/771649232915899

Bakonyi Poroszkálók

Beszámoló a Limanovai emlékportyáról

17 December 2014

Lezárult a Limanowai Emlékportyánk.

Néhány gondolat így utólag.

Hagyományõrzõ lovascsapat tart Limanovába

Indulás előtt egy héttel már a bakonyi birtokunkon összevonás, gyakorlás, lovaglás, sátorban alvás. Volt lehetőség kényelmesen ágyban melegben aludni is, de a vezetés hitt a kemény kiképzés könnyű háború szlogenben, így nem volt lehetőség kényelmes ágyban melegben aludni.

A csapat nagy része ismeri egymást évek óta, idén megtettünk együtt két kisebb túrát lóháton, nem kellett összecsiszolódni. Újdonságot jelentett Ádám Barna ezredes úr, és Lusitánója amellyel Portugáliából tért haza, valamint Márky Vilmos tanár úr, Shagya félvérével. Vilmos hamar beilleszkedett, mi pedig minden tudásunkat összeszedve igyekeztünk idomulni a parancsuralmi rendszerben tűrt, támogatott, elvárt anomáliákhoz. A logisztikusaink Bodor József törzsőrmester és Erdei Bertalan őrmester, igyekeztek megteremteni számunkra a maximális komfortot, beleértve a köd és a nedves hideg leszervezését, szakmájuk elismert nagyjai ők. Laci bácsi pedig tábori szakácsként gondoskodott rólunk. Gyerekek inkább én nem eszek, csak ti egyetek, mondta gyakran, és egy levágott nyelű szívlapáttal már merte is elénk a következő adagot. Blénesi Csaba törzszászlós amit lehet rögzít, ő a kameramanunk, profi. Mi Poroszkálók, a csapatmunkához vagyunk szokva, mindenkinek van valamilyen specialitása, és azt csinálja amihez ért. Aki patkolni tud az patkol, aki pszichológiát tanult az elsimítja a konfliktusokat, aki harcművész az verekszik, aki tud az tanít, aki ismeri a terepet az tájékozódik, aki logikusan gondolkodik az szervez. Talán nem félreérthető a következő párhuzam: a tökéletes feleség társaságban hercegnőként, a konyhában szakácsnőként, az ágyban örömlányként viselkedik. Gond akkor van, ha a konyhában hercegnőként, az ágyban szakácsnőként, társaságban örömlányként viselkedik.

Természetesen nálunk az első eset áll fenn, ha nem így lenne, kifelé akkor is egységet mutatunk, nem szeretnénk támadási felületet adni azoknak akik hozzá nem értésből, féltékenységből, irigységből, avagy egyszerű emberi ostobaságból, veleszületett rosszindulatból támadják a csapatot. Mert ilyen is van, még el sem indultunk de az egyik internetes oldalon már feltünt egy olyan cikk amely minden negatívumot ránk szórt, volt benne lókínzástól, hazaárulásig minden. A tipp adó sokat lakott nálunk, ette a kenyeremet, karácsonyozott a szüleimnél. Hol keresztény volt, hol muszlim. Az állatokhoz remekül értett, egy kutyáját véletlenül bezárta pár napra a házába, a park dolgozói törték rá az ajtót, úgy vonyított szerencsétlen az éhségtől. Egy lovát elvesztette a munkahelyén, egy elpusztult alatta. Itthon ideális körülmények között. Ellopott egy nyergemet, amit meg tudnék bocsátani, mert nagyvonalúságra neveltek szüleim, de az árulást, azt nem bocsájthatom meg, erre tanított a történelmünk. Magyarként nagy bennem az ingyenkegyelem, ezért nem fenyegetésként, csak tanácsként írom : Szalai Gábor kerüld el azokat az utakat ahol én járok, mert bár csak az Úr ítélhet, de ha velem találkozol hamarabb, Vele is hamar találkozni fogsz.

De vissza a nyeregbe: könnyű nyáreste is lehetett volna kellemes esti széllel, ha nem november 28-a van erős északi széllel, áztató esővel. A rendszeresített ruházat semmit nem védett, váltottunk az angol parkáinkra. Szörnyű belegondolni, hogy száz év alatt nem változott semmi, az irodában ülők számára kényelmesnek tűnhet a bociterepszín, de terepen dolgozó katonákat ebben kiküldeni feladatot végrehajtani, az vétek. Én idealista vagyok, hiszek a magyar katonában, a minden körülmények közötti helytállásában, a feladatmegoldási képességében, az önfeláldozásában. Könyörgöm ne engedjük, hogy a folyamatos kudarcok miatt, ami a rossz felszerelés, és a napi szinten tapasztalható fejetlenség végett éri őket, minden értékes katonánk elhagyja a sereget és máshol próbálja meg tengetni az életét. Szükségünk van jó katonákra!

Újból vissza a nyeregbe! Már az első táborhelyünk Kincsesbányán meglepetést okozott, igaz a lovak szabad ég alatt töltötték az éjszakát, mi azonban fedett, sőt fűtött helyen. Vacsorát kaptunk, majd reggelit, a logisztika csokikkal, az érintett települések lakói pedig pálinkával láttak el bennünket,  biztosítva a csapatot teljes együttérzésükről.

Riadólánc indult amerre jártunk, elénk jöttek terepjáróval, hogy mutassák az utat, és villanypásztorokat nyitottak meg előttünk, hogy akadálytalanul haladhassunk, éttermekben szendvicset készítettek számunkra, és éltették a magyar huszárt, gyermekek rohantak az utcán lelkesen kiabálva, hogy itt jönnek a katonák, ezek a mi katonáink. Polgári személyek, és fent nevezett mesteri hivatalok invitáltak ebédre, egy pohár teára, forralt borra. Mintha lavinát indítottunk volna el. Kellett is az emberek ilyetén hozzáállása, mert a nulla fok körüli hőmérséklet, a szakadó eső, a szűnni nem akaró szembeszél némileg csökkenti egy lovaglás élvezeti értékét, mi azonban hittünk benne, hogy feladatunk van, és nem a magunk puszta gyönyörére fagyunk meg a nyeregben. Ráadásul nem várt helyről kaptunk jelet. A töki út mellett forgalomszámláló hölgy munkavédelmi miniszoknyában állta a heves széllökéseket. Letisztelegtünk példamutató magatartása előtt, és ha velünk van a kísérőkocsi minden bizonnyal gyertyát is gyújtunk előtte. Eltekintettünk tőle, hogy szakmája szalagjával ellássa az emlékkoszorúnkat, de az egyszerű honleány szemmel látható eltökéltségéből táplálkozva lélekben emelkedetten vágtunk neki az előttünk álló aznapi távnak.

A Pilis azonban úgy döntött újabb próba elé állitt bennünket. A lefagyott utak, majd az ágakra tapadt jég súlyától elénk dőlő fák nehezítették előrehaladásunkat. Ízelítőt kaptunk egy kedélyes üteg zárótüzéből. Hallottuk a roppanásokat, majd pár másodperc múlva szakadtak az ágak. Előljárónk kíváncsi, hogy  stresszhelyzetben is észnél vagyunk-e? Szablyáját egy óvatlan pillanatban elrejti egy fa mellé, de mi észrevesszük és utána visszük. Vén rókák vagyunk, minket ilyen trükkel nem lehet csőbe húzni. Alig egy óráig élvezhettük csak az adrenalin fröccsöt, mert a folyamatos életveszély ellenére lejutottunk a Duna partra, természetesen a Rizikó Tours szervezésében élvezhettük a napból hátralévő nyolc kilométert. Sötétben tettük meg a távot. Lovak focipályán, mi fűtött öltözőben, gyomrunkban a disznóölés bizonyítékai. Másnap átkompolás a Dunán. Hegyre fel, hideg van ugyan, de nem esik az eső, és meglepő, hogy nem dőlnek a fák, este Buják, még szauna is akad, lovak végre fedett helyen. Éljen a hadsereg, a sok vitéz!

8. nap, ismerős terep. Sikerül eltérni az eredeti tervtől, így a lovak tényleg jó helyen, vastag szalmán, jó szénán szedhetik össze magukat. Ránk újabb megpróbáltatások várnak. Bárnai Ádám malacot, kenyeret sütött, és sört főzött nekünk. Ha valakiben esetleg felmerülne a kélyutazás kifejezés, az kérem vesse feljebb véreres szemét a Pilisi kalandok fejezetre. Hamar elrepül az éjszaka, főleg, ha hajnalig nem fekszünk le. De aki sokat alszik keveset él, mondják az álmatlanságban szenvedők, próbáljunk meg hinni nekik. Ózd felé vesszük az irányt immár mássodszor térve el az eredetileg tervezettől, lassan összejön az a Mária Terézia rend. A táj lélegzetelállítóan szép, épített környezettel kétszer találkozunk. Még a nap is kisüt. Varga Balázs szülőhelye kitesz magáért, tucatnál több lovas jön elénk, és a kedvünkért lefőztek egy kislakodalmat. Hiába kelet, az kelet.

Át a zöld határon. Immár a megelőlegezett bizalommal élve, egy egyszerű őrmester vezet bennünket. Mivel ezredes úr egy jól meghozott döntéssel, Ózdon hagyta a lovát. A Lusitano marja megnyomódott, és előljárónk bizonyítva, hogy nem csak beszél a ló szeretetéről, hajlandó volt lemondani a talmi csillogásról, helyette átvállalta a logisztikai feladatok ellátását. A kozákok erre mondják, hogy a főatamán igaz ember.

Az ijesztegetésekkel ellentétben, már sokadszor tapasztalom, hogy atrocitásra nem számíthatunk. Az emberek integetnek, haladásunk akadálytalan. Hogy el ne unjuk magunkat Zsolt vállal egy hatalmas esést a puha gáton. Ellátjuk a bordatörését egy cigarettával. Nem jön füst a mellkasából, lovagolhat tovább. Laci bácsi híres mondata hagyja el ajkát: Gyerekek inkább én nem esek, csak ti essetek! Esti szállásunkon vacsora vár, és a jól megérdemelt hálózsák. Másnap érjük el Csucsmát, itt húzódott a 38-as határ. A falu vezetősége kitesz magáért, vacsora, térképek, italok készítenek fel a másnapi menetre. Kell is a bátorság, a falu felett már hó köszönt, és az egy hete nedves csizmáink örülnek az utánpótlásnak. Az ösvényen találkozunk David Huskycekkel akinek sikerül megmenteni az életét. A 22-ik születésnapját ünnepelni mászott fel a hegyre, ahol mi jótékonyan megittuk az italkészlete felét, így mentve meg őt attól, hogy esetleg italos állapotban megfagyjon a hegyen. Volt már erre példa a történelemben. Egy jócselekedettel gyarapítottuk a poroszkálók jó hírnevét. A havas hegyről leérve szállásunk előkészítve. Dolgozik a logisztika. Lovak fölé nem jutott tető, nyugtatjuk magunkat, azzal, hogy több széna, több zab, de tudjuk, hogy az így bevitt energia, csak arra elég, hogy fűtsék magukat, tehát holnap, ha törik ha szakad kell nekik egy beálló. Geronimo otthonát ezzel a gondolattal hagyjuk el. És láss csodát, Lőcsén tényleg istálló vár  a hátasainkra. Igaz odáig el kell jutni és nehezítésként a túristautakra dőlt fákat kell lecibálnunk az útról, illetve megkerülni őket, így haladási sebességünk lényegesen csökken, cserébe kivilágítva pillanthatjuk meg a helyrehozott várat.

13. nap. Balogh Lajost hívom, akire mindíg lehet számítani, ő szervezi le a mai szállást, lovak helyével együtt Ó-Lubló felett Kamienkán. A tegnapi terepviszonyokkal számolva ahol tudunk ügetünk, mert a fekvő fák tényleg eszik az időnket, ott úgy is csak vánszorogni tudunk. Köd borítja a tájat, majd egy magaslatra érve vékony kék csík kezd eluralkodni tőlünk nyugatra az égen, és ajándékként az egész napi fagyoskodásért megmutatja magát nekünk a Tátra. Már el is felejtettük, milyen hideg is volt egész úton, és hogy reggel óta nem ettünk semmit. sőt tegnap sem ebédeltünk, és tegnap előtt sem. Rá kell döbbennünk, hogy aki az ördöggel cimborál az kínnal fizet. Természetesen sötétben jövünk le a hegyről, de annyira jól betájoltuk magunkat, hogy egy métert sem tévedünk. Felesleges is lett volna, a mai teljesítményünk így is 62 km, távrekordokat nem télen kell megdönteni. Veronikék a legnagyobb szeretettel fogadnak, főztek ránk, lovak hasig szénában. Lujó hív, hogy minden rendben van e. Majd megjegyzi: Tudod miért működik ez így itt Petya? Mert a Kárpát- medencében vagytok, nem valahol a Lajtán túl. Igaza van Ó-Gyalla szülöttének. Remek hangulatú estét töltünk a ruszinokkal, és ez annak is köszönhető, hogy vissza tudjuk utasítani amit a ruszinok töltenek. Holnap is kellenek az agysejtjeink, márpedig, ha rájuk bíznánk akkor holnap nem, hogy a határt, a küszöböt nem tudnánk átlépni.

A tegnap este bevezetett óvintézkedések miatt reggel minden fájdalom nélkül átkelünk az ezeréves, természet alkotta határon. Lengyelország újra a keblére ölel. A kis hegyi falvakban többször tapasztaljuk, hogy rohannak kifelé az öregek a faházaik elé és kiabálnak : vivát huszárok! A völgyekben ahol elhaladunk megáll a munka, és jönnek ki az üzletből iskolából, hogy bíztassanak bennünket. Rácz kezében a zászlót fújja a szél, Avar felelőssége teljes tudatában viszi lovasát. Felvesszük az elöl két szürke, mögötte a zászlós, két oldalán két pejjel, a sor végén két szürke formációt. Panaszra oka senkinek nem lehet. Ami szép az szép. Mai célunk már csak öt kilométer, amikor meglátunk egy csárda feliratot, és nincs a csapatból ember aki ne tudná: questa e una trappola. Ez egy csapda. Mégis úgy sétálunk bele, mint egy éjszakai szuronyrohamba. Iszunk egy sört amíg lefő a kávé, majd egy meleg sört amíg megmelegszik a következő sör. Kiszámítható, hogy ezek után rossz irányba indulunk tovább, de egy órán belül rájövünk a tévedésre. Mint jó vezető vállalom a felelősséget, visszavezetem a rám bízott állományt a kiindulási helyre, innen esti szállásunk, ami hihetetlenül gyönyörű helyen fekszik, már csak egy óra éjszakai lovaglás. Még holdfénynél is belátni az egész környéket. Lovak álomistállóban. Mi állomvacsoránál. Magunkat büntetendő az eltévedésért, megiszunk öt liter édes vörösbort. Mea culpa, mea maxima culpa zsolozmázzuk lefekvéskor, és felkészülünk az utolsó etapra.

Ébresztő nélkül mindenki fent van fél hatkor. A lovakon meglátszik, hogy harmadik napja remek szállás van fölöttük. Csillogó szőrrel és teli hassal várnak bennünket. Ahogy november 24. óta minden nap, a tűzpárok most is segítenek egymásnak felnyergelni. Kitisztítjuk a patákat, a patkók hála Dödi szakszerűségének,- egyetlen egyet cuppantott le a sár Ózd előtt- kifogástalan állapotban vannak. A lovak farkát felkötjük a téli menethez. Leszánkázunk a hegyről a limanowai útra, ahol már zöld fű fogad minket. Még azt is mondhatnánk, hogy süt a nap. Dombokon lefelé vetzetjük a lovakat, síkon és felfelé ügetés. Vágtatni utoljára a Sajó mellett vágtattunk. Sötétedés előtt a temetőben találákozunk a Fehérvári Huszárokkal, majd rendőri felvezetéssel megyünk a szállásunkra. Mi megcselekedtük a kötelességünket. Megtettünk 664 km-t. Mostantól szerényen a háttérbe volnulunk, és átadjuk a helyet azoknak, akik 100 éve adták itt életüket a hazáért.

A hivatalos ünnepségen elől áll a csapat, átadjuk a koszorút a Honvédelmi Miniszter Úrnak. A zászló felhúzás alatt szól a magyar Himnusz. Nem tudom milyen lehetett itt magyar katonának lenni 1914-ben, most felemelő volt.

A hazaút egyszerűbb. Lovak kamionban, mi egy kisteherautó hátuljában, ezzel is erősítve a frontharcos érzést. A nehézségei ellenére, életem legjobb csapatával vagyok túl a legjobb hangulatú portyámon.

Köszönet a résztvevőknek:

Ádám Barnabás ezredes

Blénesi Csaba törzszászlós

Bodor József tőrzsörmester

Csepin Péter őrmester

Erdei Bertalan őrmester

Fábos Bence

Gerencsér Zsolt

Körmendi Béla tizedes

Márky Vilmos

Rácz Péter

Varga Balázs uraknak. Nem feledkezve meg a hátországról, köszönet Szabó László vicekapitánynak, aki a háttérből intézte dolgainkat.

Mivel úgy tűnik, így a legegyszerűbb a saját hőseinkre felhívni a figyelmet, jövőre irány Doberdó!

– CsP-

Elérte célját a Limanovai portya

15 December 2014

„Honvédhuszárok, elhoztuk az otthon üdvözletét, hogy meghajtsuk a fejünket előttetek, akik a Nagy Háború viharában, idegen földön adtátok életeteket a hazáért” – fogalmazott beszédében Hende Csaba Lengyelországban, a limanovai csata emlékünnepén, december 14-én, vasárnap.

Muhr Ottmár ezredes emlékművénél elhelyezték azt a koszorút – rajta számtalan település díszszalagjával −, amelyet a november 28-án Várpalotáról indult huszáremlékportya lovasai őriztek meg két és fél hétig tartó útjuk során, egészen a lengyel városba való megérkezésig.

Forrás: http://www.honvedelem.hu/cikk/48243_a_legnagyobb_aldozatot_hoztak

Útjára indult a Limanovai emlékportya

29 November 2014

Miniszteri menetparanccsal, és a nemzet koszorújával indult útnak november 28-án Várpalotáról Limanovába a huszár emlékportya. A nyolc fős alegység a tervek szerint december közepén érkezik meg Lengyelországba, út közben pedig fejet hajtanak minden első világháborús emlékműnél.

b3

 

 

 

 

 

 

Az út eseményei az alábbi – folyamatosan frissülő –  oldalon követhőek figyelemmel:

https://www.facebook.com/limanowaportya?fref=ts

Forrás: http://www.honvedelem.hu/cikk/47939_lora

Bakonyi Poroszkálók

Limanovai emlék-portya 1914-2014

12 November 2014

hm limanova_1914

„1914. december 11–12-én ezredes urukkal együtt halt huszárok drága vérének, kemény öklének, szótlan magyar hűségének emlékére”

a magyar huszárok limanovai emlékművének felirata

 

 

 

Adassék tisztelet a katonaeszménynek és a hazáért megdicsőültek emlékének!

Magyarország az első világháborúra emlékezik, mely a későbbiekben nagyon sok vonatkozásban meghatározta Magyarország történelmét. Az 1914 decemberében lezajlott limanovai csata örök példája a magyar katona hősiességének és a ott meghozott áldozat egyetlen dicsősége, ha az utódok emlékeznek rá és példát merítenek belőle. A „Hősök koszorúját” Várpalotától Limanovába vivő emlék-portya erre szeretne emlékeztetni és a felvonulási útvonal végig lovaglásával bizonyítani, hogy a jelenkor magyar katonái méltó örökösei az első világháború hőseinek.

2014. november 28 – án 12:00 -kor Várpalotáról az I. világháborús konferenciát (09:00 – 11:30) követően a Honvédelmi Miniszter Úr menetparancsát átvéve útjára indul a Limanovai emlék-portya!

Elsődleges célunk az 1914. december 11-12-i limanovai csata hőseinek, a magyar, a szlovák és a lengyel hadtörténelem, a haderők közös katonai hagyományainak, ezen belül is a magyar huszár hősies harcainak és történelmi szerepének népszerűsítése.  Az emlék-portyával tisztelegni kívánunk az első világháború katonái előtt. A portya zárásának tervezett időpontja december 14, a limanovai megemlékezés napja.

A konferencián szeretettel várunk minden érdeklődőt!

Bakonyi Poroszkálók

 

A dubicsányi csatára emlékeztünk

13 August 2014

DSC-2556

2014. július 18-20 – án az Ózdi Huszárbandérium által szervezett IV. Görgey emléktúrán a Bakonyi Poroszkálók csapata is megemlékezett az 1849. július 21.-én elesett hősökre!

Az Ózdról induló túra során bejártuk azokat a településeket, ahol Görgey Artúr és csapatai 1849 nyarán visszavonultak az orosz cári erők elől, és Dubicsány határában utóvédharcot vívtak az orosz kozákokkal.
Az út zárásaként vasárnap Dubicsány határában megkoszorúztuk a hősök nyughelyét jelző kopjafát.

Sajtóforrások:

Kurincon is emlékeztek a Dubicsányi csatára

A dubicsányi csatára emlékeztek

 

« Previous PageNext Page »