A Bakonyi Poroszkálók csapata büszkén jelenti, hogy a Balaton-felvidéken megrendezett embert próbáló küzdelemet becsülettel teljesítve az előkelő 3. helyen végzett.
Forrás: http://www.honvedelem.hu/cikk/40594
Bakonyi Poroszkálók are proudly announce that our team has finished in the creditable third position of the survival competition at Balaton-felvidék.
Source: http://www.honvedelem.hu/cikk/40594
A Bakonyi Poroszkálók csapata / The Team
Buló – Biki Búlcsú, Gazsó Kornél, Csepin Péter
Csepin Péter beszámolója:
Az 54-es kihívása.
Az 54-es kihívása, beszélőbb nevén a Halál 54 órája. A feladat egyszerű: megadott koordináták alapján megkeresni az ellenőrző pontokat, tökéletesen végrehajtani a kapott feladatokat és könnyed kocogással beérkezni a kiindulási pontra. Minderre van 54 órája a versenyzőnek. Innen az elnevezésben szereplő szám. Mindezt úgy kell végrehajtani, hogy mindent, amiről úgy gondolja a katona, hogy szüksége lesz rá ez alatt az idő alatt, ruházat, felszerelés, élelem, magával viszi a hátán. A terepen alszik, ha hagyják, eszik, ha van mit, menetel, ha van bőr a talpán, fürdik a Balatonban ha akar, de akkor is ha nem szeretne. Ezért a másik elnevezés. Elvileg ez volt a nyári verseny. A tavaszi árvizek miatt azonban most októberben került megrendezésre. Szerencsénkre. Hisz így nem alapból izzadunk. Sőt meg sem lehetett volna jobban szervezni ennél kegyetlenebb időjárást. Hideg, erős szél, és folyamatos eső. Angliából már elkérték Vass Tibor századostól, a főszervezőtől a receptet, hogyan lehetne az SAS számára is durva időt a szigetországba importálni. Folynak a tárgyalások. Mi, a szerencsések, itthon élvezhettük a vénasszonyok nyarát. Zánkán kezdtük. Az éjszakát ágyban párnák közt töltjük. Gyanús. Hatkor ébresztjük magunkat, öltözünk, eldöntjük mire lesz szükségünk,elosztjuk ki mit hoz, végül lemérjük a zsákokat. Mindegyikőnkre 16 kg jut. Sorakozó, parancskihirdetés. Nagyon baráti a hangnem. Felettébb gyanús. Buszra szállunk, a busz ablakait üdítően veri az aprószemü eső. Egy órán keresztül a buszból élvezzük a Balaton északi partjának szépségeit, majd megálláskor vonalban sorakozó, telefonját mindenki elhelyezi a kapott borítékba, leragasztják, letűzik. A következő parancsig eltehetjük, lehetőleg vízhatlan helyre, ne ázzon el, még szükségünk lehet rá. Megkapjuk az első pont koordinátáit és indulhatunk. Kornél sajnos nem tud gyalogolni. Csak futni képes. Hegyre fel ez egész energiapazarlónak tűnhet, de a többiek is kocognak. Egyben van szinte az összes induló. A negyedik pontig. Ott a három fős csapatokból egy főnek külön kell válnia és neki irány a Gulács, Tőlünk Kornél megy. A szendvicsekkel együtt. Az együtt maradó ketteseknek cél a Csobánc. Mivel esik az eső nem esik nehezünkre szedni a lábunkat. Ebéd időre érünk fel Gyulaffy László egykori várába. A feladat morse fejtés. A fehérváriaktól Zsolt, zsigerből mondja a kódokat, jegyzetelünk becsülettel. Majd szólít a pontőr, kifutunk a vár déli oldalára, a távcsövet belőjük a Gulácsra, felvillan a próbajel, majd a kód. Ötből hármat eltalálunk, atombombát hatástalanítani kevés lenne, de szerencsénk van, ez itt most csak játék. Hogy komolyabban vegyük, Buló -Biki Búlcsú- mutat nekem egy rövidebb utat lefelé. Állítása szerint nyáron itt papucsban jött fel. Szerintem az őzek is hágóvasban, de vissza nem fordulunk. Szerencsére az új gyakorló bírja a megpróbáltatást, nem szakad rajtunk cafatokra. Kékkútig azimut brutállal törtetünk előre. Itt találkoznánk a harmadik társunkkal. Várunk becsülettel, de Kornél nem jön. A ponton kapott információ szerint használhatjuk a telefonokat, de társunk még nincs bekapcsolva. Több csapat torlódik fel, nekik is hiányzik a harmadik. Van aki zsörtölődik, van aki izgul, én viszont a kazak- orosz határon 18 napot vesztegeltem, ezt a várakozást pihenésre fordítom. Buló a lábát műti. Új a bakancsa. Az enyém is. Egyszerre futnak be az egyéniek, egyesítjük erőinket, és irány a Kornyi tó. Erőltetett menetben, hiszen megy az időnk, és erősen sötétedik. A feladat irányszögmérés, távolságbecslés. Tüzértisztnek készültem, ezek a dolgok húsz éve rutinból mentek, akkori zászlósaink a harmadévesek belénk verték, és jól dolgoztak. A pillanat tört része alatt előjön a tudás, m/v=km. Az irányt is eltaláljuk. Fel a zsákokat és irány a mai utolsó állomás. A kőbánya. Ideális táborhely. Hadifoglyoknak. Semmit sem érne a hideg azonban eső, és szél nélkül. Egyikből sem szenvedünk hiányt. Felverjük a sátrunkat, és bevackolunk. A vizes zoknit be a hálózsákba, és a kényelmes méretű zúzott köveken elégedetten elnyújtózunk. Hosszú pihentető álmunkból a gondos szervezők keltenek fel pontosan két óra múlva. Ki kell üríteni a tábort, a lehető leghamarabb. Irány a part, hajókázni visznek bennünket. Nemes gondolat. A hajó a parttól úgy száz méterre ringatózik a vízen. Villámgyors vetkőzés, sapka marad, ruha a vízhatlan zsákban mögém kötve, hátizsák a fej felett tartva. Szorgos hangyaként egymás mögött igyekszünk a fedélzetre. A víz csak 1.50m, mondják. Buló 164cm és mivel elmerül, vagy ő kisebb mint amit eddig hitt, vagy a víz mélyebb. Az utolsó öt métert vízalattjáróként teszi meg. De megteszi. Egy órás hajókázás vár ránk, majd partraszállás. Be a vízbe, gázolunk, ki a vízből. Gyors öltözés és hála a gondos szervezőknek, akikhez képest Albert Schweitzer egy megátalkodott gonosztevő, megmászhatjuk a Badacsonyt. Senki nem emlékszik már az előbbi hidegre. Már nem csak a talpunk fáj, az izmaink is kezdenek jelezni. Kornél hajszolna bennünket, hogy legalább a síkokat fussuk, de Buló közli vele, hogy ha még egyszer kiejti a száján a futás szót, akkor ő mosolyogva feladja. Így is küzdünk minden egyes lépésért. Hajnalodik, Szentbékkálla felett az Eötvös Károly kilátónál már annyira fáj, hogy kacagunk. Itt megkapjuk az utolsó irányt: Zánka hajóállomás. Kornél elől menetel fáradhatatlanul, nem tudom hogyan csinálja. Búlcsú lábát én kötöztem, tudom hogyan néz ki, nem tudom hogyan csinálja. Én is úgy járok mint a Kis hableány. Vörösmarty jut eszembe:” kéjt veszít ki sok kéjt szórakozva kerget”. Leérkezünk a hajóállomásra. A pontőr közli, hogy jó helyen járunk, innen már csak pár kilométer a cél. Átveszem Buló zsákját, hogy könnyítsek rajta, ő előredől, hogy könnyítsen magán. Leküzdjük a hátralévőt, ahol végre nem kell gyalogolni. Gumicsónakba be, evezünk mint az elmebetegek-mi magyarok vizi sportokban jók vagyunk- majd átemeljük a csónakot a mólón, a másik felén evező nélkül húzzuk a segédkötelet, derékig ki a vízbe, kirántjuk a gumicsónakot a partra és rohanunk vissza mint akinek soha sem fájt a lába. Rekord idő! Mehetünk a pihenőbe. Azaz a karanténba amit nem hagyhatunk el. Megesszük a tartalék élelmiszerünket, és ledőlünk aludni. Pont két órája fekszünk mikor ébresztő fel, tíz perc van elérni a buszt. Aki ott van jön, aki nincs kiesett. Hamarabb a buszon ülök mint a sofőr, meg is kér, hogy száljak ki a székéből. Irány Fűzfő, le a gyáralatti labirintusba, egy szál gyertya fényénél kell megkeresni a pontokat, közben lőnek ránk paint ballal, vaklőszerek durrannak, jó a hangulat. Miután mindenki végzett a feladattal már szinte hajnalodik, buszra fel, vissza Zánkára a karanténba, és következik a pihentető alvás. A megszokott időtartamban. Hétkor ébresztő. Már csak öt feladat van vissza. Nem csak a csapatok vannak összekovácsolódva, de egymást is segítik akik már végeztek valamivel. Verseny ugyan, de úgy tűnik a bajtársiasság erősebb a versenyszellemnél, pedig nagyon szoros a küzdelem, a harmadik hely felettiek között egy-egy pont a különbség. Senkin nem látszik a fáradtság a finisben, aki ide jelentkezett és idáig eljutott az már jelent valamit.
Állítunk oszlopot, Gyújtunk tüzet, Ösvényen emeljük ki a célokat ahol lőnek ránk, kötelet mászunk, és végül tájfutunk egy rövidet. Ebéd. Meleg étel. Ez az első jutalom. Eredményhirdetés. A legjobb hat kap pólót. Kapunk. És egy bronzérmet. Nagyon elégedettek vagyunk az eredménnyel. A többiek profik, mi a Bakonyi Poroszkálók csapata voltunk az egyedüli műveleti tartalékosok. A télire megkaptuk a meghívást. Bolondok lennénk kihagyni.
Csepin Péter ömt. örm
Recent Comments