Bálint napi előadások a Várban – 2016. február 14. (vasárnap)
Eldobjuk a Thury emlékév első gránátját, visszaszámlálás indul!
Az immár hagyományos Bálint napi rendezvényünk karöltve a várossal és a várral, idén végre méltó helyen, magában a várban kap helyet.
Kezdés: 2016. február 14. vasárnap, 10.00.
A téma: Magyarország a hadtörténelem tükrében
A teljes program még egyeztetés alatt, de az alábbiakat már pontosan tudjuk:
Hazai előadóval kezdünk. Sziránszki József arra érdemes művész a sólyi Árpád kori faluról tart vetített előadást.
A Nyugati Gyepűk Pajzsa két előadóval ajándékozza meg a nagyérdeműt: Zágorhidi Czigány Bertalan (mozgalmi nevén Zagúr): Magyar, rusz kapcsolatok a X. században.
Valamint Tompa Balázs: A penge élén című nagysikerű, hidegfegyver népszerűsítő félórája következik.
Nem feledkezvén meg a gyermekekről, Történelmi tévedések címmel Szűcs József tart rövidke előadást, amit aztán láncing-fonással és fakardos vívással tesz maradandóvá számukra.
Dr. Töll László a középkor rettenthetetlen, tántoríthatatlan, vágtából szinte megállíthatatlan ismerője, az ugyanezen jelzőkkel méltán rendelkező nehézlovasságról, a csata vasökléről beszél nekünk.
Egyetlen hölgy előadónk, Zay Orsolya , a XVI. század női és férfi viseletét mutatja be, rávilágítva a hagyományőrzők által leggyakrabban elkövetett hibákra.
A felgyülemlett feszültséget oldandó, állandó előadónk, a történelmi stand up győzhetetlen figurája Oláh Tibor Furé, a Legenda: Báró Balassi Bálint balladáját osztja meg a szerencsésekkel. Balga aki kihagyja.
Itt még várjuk Berecz Mátyás történész, mellékfoglakozásban egri várigazgató visszajelzését a kuruc korról. Ha szerencsénk van,tud jönni.
Dr. Zachar Péter zseniális előadása 1848-49-ről most már biztos, hogy egy későbbi időpontban lesz nálunk hallható, de minél tovább várunk egy gyümölcs érésére, annál édesebb lesz az.
Dr. Töll László egy sokak számára ismeretlen témába, a Nagy Háború elitkatonáinak, a rohamosztagosoknak tevékenységébe avat be minket.
Bálint napról természetesen nem maradhat el Balassi művészetének földi helytartója, Kátai Zoltán sem. Hosszú rábeszélés után – negyedszeri csörgésre vette fel a telefont – elvállalta a palotai koncertet. Akinek füle, van hallja majd azt ami olyan a léleknek, mint a vadas a gyomornak.
És igazodva a nemzetközi trendhez, nem maradhat el a szívpörkölt sem.
Minden történelmet, kultúrát, érdekességet, jó társaságot, építészetet, művészetet, gasztronómiát, gasztroszkópiát szerető embertársunkat szeretettel várjuk.
A Diadal Napján részt vevő csapatokat, főleg a csapatok vezetőit, öncenzúrát gyakorolva ugyanolyan szeretettel várjuk, mint a többieket, csak kicsit jobban, hiszen ez az első alkalom is egyben, hogy az idei programról beszéljünk.
Bakonyi Poroszkálók
No Comments to “Bálint napi előadások a Várban – 2016. február 14. (vasárnap)”